Gyáli Bartók Béla Általános Iskola


Közétkeztetéssel kapcsolatos  információk

Közétkeztetéssel kapcsolatos információk Kiemelt

Tisztelt Szülők! A  KHT-től az alábbi értesítést kaptuk. Kérjük Önöket segítsék munkájukat, hogy az iskolai étkezést zökkenőmentesen  tudjuk biztosítani gyermekük számára. 

Köszönjük együttműködésüket.  

 

                                                                                              Baranya Tiborné igazgató

"Tisztelt Szülő!
 
Társaságunk megkezdte a közétkeztetéssel kapcsolatos rendszerének korszerűsítését, ezért egy új nyilvántartó, számlázó program kerül bevezetésre az év folyamán, amely a mai kor elvárásainak megfelelő funkciókkal fog rendelkezni. Az átállási folyamat végén elérhetővé válik a bankkártyás fizetés, és az étkezés lemondása is könnyen, gyorsan elvégezhető lesz az interneten, szülői portálon keresztül.
A rendszer kiépítése több lépésben fog megvalósulni. Első lépésként szükségünk van Önöktől a gyermeke étkezésével összefüggő adatokra (igénybe vett étkezésről, kedvezményekről, fizetési, számlázási adatokról, stb.), amelyhez egy adategyeztető nyilatkozatot kell kitölteni és visszaküldeni számunkra.

A nyilatkozat letölthető: INNEN

A kialakult járványhelyzetre való tekintettel a nyilatkozat leadása nehézségekbe ütközik, ezért kérjük az alábbiak szerint szíveskedjenek eljárni:

  • A letöltött nyilatkozat hiányzó adatait számítógéppel egyszerűen ki lehet tölteni, ami utána emailen elküldhető.

  • Amennyiben kinyomtatva, kézzel kívánják kitölteni, úgy kérjük nagybetűkkel kitölteni.

  • A nyilatkozat hitelessége érdekében (amint lehetőségük nyílik rá) szükséges egy aláírt példány is eljuttani, ami elküldhető scannelve, lefényképezve emailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), vagy postán feladva, vagy személyesen a postaládba bedobva (2360 Gyál, Rákóczi Ferenc utca 44.)

 
Bízunk benne, hogy az új rendszer mindenki megelégedését fogja szolgálni.

A rendszer indításának időpontjáról később adunk tájékoztatást.
 
Gyál Városüzemeltetési Nonprofit Kft"