Gyáli Bartók Béla Általános Iskola

 


Idegen nyelvi vers- és prózamondó verseny iskolai forduló

Idegen nyelvi vers- és prózamondó verseny iskolai forduló

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük az Idegen nyelvi vers- és prózamondó verseny iskolai fordulóját angol nyelvből. Az iskolai versenyen több mint 40 diák vett részt, közülük minden évfolyamról az első két helyezett jutott tovább a kistérségi versenyre.
A gyerekek évfolyamonként bizonyíthatták tudásukat a kéttagú zsűri előtt. Mindannyian alaposan felkészültek, sőt a többség kiváló szövegtudás mellett valódi előadói tehetségről tett tanúbizonyságot. Voltak, akik verset szavaltak, hallhattunk verses meséket, prózákat és szépirodalmi műveket.
A verseny nagyszerű lehetőséget biztosított az érdeklődő diákok számára, hogy idegen nyelvi tudásukról számot adjanak, valamint bebizonyíthatták, hogy ki tudnak állni és bátran tudnak szerepelni mások előtt.
Az elért eredmények a következők:????????
3. évfolyam
I. Szabó Barnabás 3.b
4. évfolyam
I. Bükkerti Bianka 4.c
II. Máder Tímea 4.b
III. Dóczi Mátyás 4.c
5. évfolyam
I. Fekete Sára 5.a
II. Szalontai Vencel 5.b
III. Máder Ágnes
6. évfolyam
I. Hajdu Heszna 6.a
II. Dóczi Máté 6.a
III. Stoica Edina 6.a
7. évfolyam
I. Hete Valentína 7.b
II. Simon Boglárka Lilla 7.a
III. Szilágyi Tamara
8. évfolyam
I. Kovács Szonja 8.b
II. Varga Lara 8.a
III. Gali Tamás 8.a
Az összes résztvevőnek és minden továbbjutónak gratulálunk!