Klauszné Anancsenko Nyina
2025. május 28., szerda 00:00
Bartókosok nagy találkozása
"Néztük egymást kíváncsian,
néha kérdeztük, te ki vagy,
majd lassan összeállt a kép,
emlékek sora újra élt.
Emlékeink szárnyra keltek,
visszarepültünk a múltba,
negyven évet átutazva."
2025. május 17-én egy kicsit megállítottuk az időt a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában. Egy időben találkoztak az iskola 40 éves történelmének tanúi: a 40 évvel ezelőtt iskolát alapító Kovalik Józsefné Irénke néni, alapító tantestületének tagjai, valamint a 40 év alatt iskolánkba tanító kollégák és 40 évvel ezelőtt iskolánk falai között cseperedő és végzett tanítványaink.
Örömteli, fesztelen, boldog, vidám hangulatban folytak beszélgetések, mintha csak tegnap váltunk volna el egymástól. Öröm volt látni és hallani a sikeres, a családot alapított, a munka világában számításait megtaláló, korosabb, deres hajú apukák, anyukák volt diákjaink beszámolóit sikerekről, kudarcokról,
munkahelyről, családról, életről, tervekről, gyerekekről, unokákról.
Baranya Tiborné igazgató asszony köszöntője után az osztályok megjelent egykori tanulói osztályfőnökeikkel saját termeikben emlékeztek az együtt töltött szép időkre.
Az aulában iskolatörténeti kiállítás várta vendégeinket. 36 tablón képekben, cikkekben idéztük fel az eltelt évek eseményeit, történéseit.
Minden résztvevőt finom babgulyás, süti, üdítő, kávé is várt.
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. május 28., szerda 00:00
Iskolánkban Pápai Mihály Polgármester Úr
A két nyolcadikos osztályunkhoz érkezett ma Pápai Mihály Polgármester Úr, aki gyermekkori emlékeiről, a városhoz való kötődéséről,
Gyál Város életéről, múltjáról, jövőbeli terveiről beszélt tanítványainknak. Köszönjük szépen neki, hogy idén is eljött hozzánk a két rendkívüli polgármesteri osztályfőnöki órára.
Köszönjük, hogy a 15 éve folyó hagyományának részesei lehetnek diákjaink, mielőtt középiskolás éveiket kezdik meg. A Polgármester Úr idén sem jött üres kézzel . Minden diákunk hasznos tárgyakat kapott útravalóul a Gyál város logós zsákjába. Nagy örömmel fogadták a vizes kulacsot, a biztonságos közlekedésüket szolgáló kerékpár lámpát a Gyál város kitűzőjét, valamint a mindennapi életben való eligazodást segítő könyvet. Köszönjük szépen! További munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk!
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. május 28., szerda 00:00
Városi labdarúgás
A Gyáli BKSE szervezésében , Városi Gyáli Általános Iskolás Labdarúgó őszi, tavaszi forduló eredményhirdetés :
Lány korcsoport : Bartók Béla Általános Iskola 2. helyezett
Fiú 5. és 6. osztályos tanulók : 1. helyezett
Fiú 8. osztályos tanulók : 2. helyezett
Különdíjasok: Legjobb kapus 7.8. osztály: Sevidi Milán (Bartók )
Legjobb mezőnyjátékos lány : Raduly Ketrin (Bartók)
Gólkirály 5. 6. osztály: Mogyorossi Péter (Bartók )
Izgalmas, küzdelmes mérkőzéseken, ragyogó napsütésben, intézményünk az ősszel kialakult hátrányt behozva javított a pozícióin.
Rendkívül sportos, példás magatartást mutatva diákjaink helytálltak a labdarúgásban is.
Büszkék vagyunk rájuk!
Felkészítő tanárok: Tomi bácsi, Laci bácsi , Márk bácsi
Szeretettel gratulálunk a csapatoknak és felkészítő kollégáinknak! Büszkék vagyunk rátok!
Hajrá Bartók! Hajrá Gyál! Bartókosnak lenni jó!
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. május 28., szerda 00:00
Bartók Alapítványi DÖK nap
Bartók Alapítványi Dök nap 2025. 05.09. 
Iskolánk több évtizedre, negyed évszázadra visszatekintő régi hagyománya a Bartók Alapítvány által létrehozott és megrendezett Alapítványi, Diákönkormányzati nap.
Miért is más ez a nap mint a többi?
Alkalom ez a nap a diákok, volt diákok, szülők,- nevelők-munkatársak kötetlen, szórakoztató találkozójának, a gyerekek számára készülő számos, izgalmas programmal. Az iskola udvarán bográcsokban sülnek-főnek az ínyenc falatok, az osztály szülői szervezeteinek, közösségeinek gondoskodásával, szakértelmével és lelkesedésével.
Minden gyermek találhatott olyan programot a délután folyamán , amiben örömét lelte és kipróbálhatta erejét, ügyességét, kitartását, memóriáját, logikus gondolkodását, vagy éppen szurkolhatott a színpadon fellépőknek, és részesei lehettek az előadásoknak. Nagy sikere volt az élő csocsónak, az óriás csúszdáknak, az íjászkodásnak -a Vecsési Íjász Klub jóvoltából-, az ejtőernyős célba ugrálásnak a horgászásnak, arcfestésnek, hajfonásnak. Kipróbálhatták magukat a gyerekek a Pünkösdi 7 próbában, dobójátékokban, de ügyességi és memória játékokban, kézműveskedésben is.
A rendőrségi autót belülről megtekinteni és bepillantani a Gyáli Polgárőrség tűzoltó autójába is nagy kaland volt. A sportpályán folyt a benevezett csapatok foci körmérkőzése, a tornateremben pedig a kosárlabdában küzdöttek egymással a csapatok. Aki a kötélhúzásban, lábtengóban, vagy sumózásban akart versenyezni, arra is volt lehetősége. Mindeközben a nagyszínpadon a Szilu Art műhely növendékeinek zenés fellépésében gyönyörködhettünk, majd a Jamland és a Gyáli Mazsorett csoport tehetséges tanítványainak bemutatóját láthattuk.
A nagyszínpad meglepetés vendége Emilió volt, aki világslágereket énekelt nekünk hatalmas lendülettel, profizmussal, lelkes bartókos szívvel. Ezúton is megköszönjük, hogy elvállalta a koncertfellépést.
Ezúton szeretnénk külön köszönetet mondani a szülőknek a nagylelkű tombolaajándékokért, mely nagy örömöt okozott a szerencséseknek. Hálás szívvel köszönjük továbbá az 1. b osztály tombolafelajánlását a fődíjra egy kerékpárt, mely nagyon jó helyre került.
Köszönjük a fellépők lelkes produkcióit, hogy megtisztelték eseményünket, a szülők tevékeny támogatását, a szervező kollégák töretlen lendületét, hogy különlegessé tették iskolánk 40. jubileumi Alapítványi DÖK napját.
Bartókosnak lenni jó! 
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. május 28., szerda 00:00
Révfülöpi tábor
Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!
Nyári táborunk Facebook csoportjához itt tudtok csatlakozni:
A tábori szülői értekezletre szeretettel hívjuk és várjuk az érintett szülőket június 18-án 17 órára az iskola aulájába.
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. május 28., szerda 00:00
Fenntarthatósági témahét
Iskolánk 10 éve kapcsolódott be először a Fenntarthatósági témahét programjaiba elkötelezett Örökös Ökoiskolaként. Idén is regisztráltunk a rendezvényre, azzal a céllal, hogy fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteket kreatív és interaktív módon dolgozzuk fel diákjainkkal. A 2025. év kiemelt témáihoz kapcsolódtunk, amelyek segítik a szemléletformálást, és bemutatják az egyén és a közösség szerepét, felelősségét és cselekvési lehetőségeit.
Iskolánkban ennek jegyében születtetek alkotások technika órákon. A képek készítésének célja az volt, hogy a gyerekek ne vásárolt anyagokból alkossanak szép dolgokat, hanem olyan alapanyagokból, amik a természetben megtalálhatók, feleslegessé vált anyagokat dolgozzak fel, ilyenek például a kartondoboz, lehullott falevelek, fakéreg stb. Használják a fantáziájukat és képzelőerejüket, hogy minél ötletesebb és esetleg hasznos dolgokat hozzanak létre.
A tanulók nem csak a fenntarthatóság hetében alkotnak és ismerkednek ezzel a témával, hanem digitális kultúra órákon is. A tanórákon interaktív tevékenységek segítik a gyerekek ismereteinek bővítését és a környezettudatos gondolkodás elsajátítását. Szórakoztató, érdekes módon ismerkednek meg a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdéseivel. Bemutatókat készítenek az egészséges táplálkozásról, környezetünk szennyezéséről és annak megakadályozásáról, ismerkednek az Öko lábnyom fogalmával, annak csökkentésének lehetőségeiről.
Célunk, hogy diákjaink a programjaink által is minél öko-tudatosabb, közvetlen és tágabb környezetükre, természeti kincseikre odafigyelő, óvó emberek legyenek.
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. május 28., szerda 00:00
Fogalmazás író verseny
A 40. jubileumi ünnepi évhez kapcsolódóan házi versenyt hirdettünk a 4. évfolyamon.
26 fő készítette el a fogalmazását: Miért jó bartókosnak lenni? -címmel. Az összeállított formai, tartalmi szempontok segítették a gyerekek munkáját, majd az értékelést.
8 kiemelkedő, gyönyörű fogalmazás készült, melyek a faliújságon olvashatóak. A 8 diák díjazásban részesült. Szeretettel gratulálunk, nagyon ügyesek voltak! Szép munkát végeztek!
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. március 31., hétfő 00:00
Boldog 40. születésnapot Bartók Iskola!
Fogadják szeretettel Baranya Tiborné igazgató ünnepi gondolalatait, és a "Bartók 40 Ünnepi gálán" készült fotókat!
Az évfordulók mindig különleges, kitüntetett helyet foglalnak el az ünnepek között. Ilyenkor a legszebb és legfontosabb az együttlét, az, hogy ilyen sokan összegyűltünk…. megadni a tiszteletet a múltnak, melynek részesei voltunk, az emlékeknek, melyek a mieink. A jubileumok alkalmat adnak arra, hogy megálljunk egy pillanatra, végiggondoljuk amit elértünk, de ez egyben az új kezdetek ideje is. A jövő előttünk áll, és mi mindannyian, akik az iskolát szeretjük és formáljuk, felelősek vagyunk azért, hogy továbbra is méltó örökséget hagyjunk hátra a jövő diákjainak, pedagógusainak. Emlékezünk a múlt sikereire, azokra az emberekre, akik az iskola történetét írták, és egyúttal tisztelettel adózunk azoknak is, akik ma itt dolgoznak, tanítanak és tanulnak.
Ez az alkalom nemcsak egy mérföldkő a történelemben, hanem egy lehetőség arra is, hogy visszatekintsünk azokra az évekre, amelyek közösen formálták ezt az iskolát, közösséget.
Ebből a közös tudásból, élményekből, emlékekből áll össze a történelem, a 40. születésnapját ünneplő Gyáli Bartók Béla Általános Iskola történelme.
40 év 7280 tanítási nap, 40 ballagás, 40 évnyitó, mintegy 120 elballagó osztály.
Nem volt nyugodt negyven évünk. Az iskola alapítója, Kovalik Irénke néni indította be az első tanévet az 1984-85-ös tanévet még az Erdősor utcai épületben.
Új tantestület, új osztályok, új épület……de sikerült . Aztán pár és múlva ismét költözni kellett, hiszen nagyon sok gyerek volt, kinőttük az iskolát.
1988-ban kerültünk végleges helyünkre a Bartók utcába. Kialakult egy stabil vezetőség, elindult az iskola arculatának kialakítása.
A mi munkánk csapatmunka, nagyon fontos, hogy meg legyen az összhang, ismerjük, értsük egymást, hogy mindenki tudja, mikor, mit kell tennie, bizalommal forduljunk egymáshoz… és hogy szívből jövő legyen a közös cél. Exupéry így ír: Egy magányos kő mindig kő marad
Ám ha kell, a sok kis kő templomot épít. Ezek az emberek, kollégák, gyerekek közösséget hoztak létre. Olyan közösséget, ahol a mai napig érezzük azt az összetartó erőt, érzelmi szálat, ami ideköt minket, iskolánkhoz.
Elődeinktől kapott örökségünket féltve őrizzük: Iskolánk jó hírét, eredményességét belső kohézióját, következetes szeretetteljes légkörét egyedi arculatát.
Voltak nehéz időszakok, amikor olyan dolgok történtek, amik megtörték lendületünket, amikor úgy éreztük, hiábavaló minden… nem mutatkoznak az eredmények, népszerűségünk csökkent. …és akkor, 2008-ban ismét volt egy csapat, egy közösség, akik azt mondták…. akkor is megcsináljuk, ez a mi iskolánk, ez a Bartók iskola és felépítjük, újra!!! Nehezen indult meg a fejlődés, de mi azt mondtuk, senkivel és semmivel nem törődünk, csak csináljuk a dolgunkat szakmailag magas színvonalon, emberségesen, szeretettel, segítve egymásnak.
Formáltuk arculatunkat.
- emelt szinten tanítottuk az informatikát, robotikát tanítottunk, és a médiának köszönhetően országosan is ismert, elismert iskola lettünk.
A Williams tévé, az MI, M5 , tv2 tévécsatornák már nem arról beszéltek, milyen megdöbbentő esetek vannak nálunk, hanem arról, milyen magas színvonalú, korszerű az oktatás Gyálon, a Bartókban,
- Ökoiskola, majd örökös ökoiskola lettünk, több olyan rendezvényünk volt és van, ami a gyerekek környezettudatos nevelését szolgálja.
- Mottónk lett, hogy a Bartók iskolában mindenki megkapja a neki megfelelő képzést, oktatást, támogatást. Ha kell tehetséggondozást, ha kell fejlesztést, ha kell családtámogatást amire szükség van segítünk minden bartókosnak.
- Sport vonalán is kialakult az egyedi kosárlabda arculat. Amazonjaink és lovagjaink már másodszor az országos döntőben vannak.
Törekvéseinkben segítségünkre volt a tankerület és a város vezetése is…és egyszer csak elindultunk felfelé.
2017-ben a tanulólétszámunk 330 volt , ma 510 fő. A szülők szívesen íratják gyermeküket a Bartók iskolába, keresett, elismert iskola lettünk. Büszkék vagyunk eredményeinkre, hogy látjuk, az erőfeszítések nem voltak hiábavalók…. sikerült újra egy jó Bartók iskolát felépíteni.
Ez az, amiért szívből jövő köszönetet mondok mindenkinek, aki itt dolgozott, tanult az elmúlt negyven évben, segítve akarva, akaratlanul hogy ilyenekké váljunk. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek iskolám igazgatójaként a 40. jubileumi ünnepségünkön. Annyi mindent szeretnék elmondani, annyi minden történt, annyi mindenre vagyok büszke.
1986 óta dolgozok az intézményben, 2001-től igazgatóhelyettesként, megbízott igazgatóként, 2008-tól igazgatóként. Vezetésem alatt mindvégig éreztem kollégáim támogatását, segítettek a nehezebb napokon, biztattak a mai napig úgy érzem.. és sokszor hangoztatom is szeretek bemenni az iskolámba,
Annak a sikernek, hogy a Bartók iskola büszkén ünnepelheti 40. születésnapját, sok ember, iskola és városvezetők, igazgatók, kollégák, diákok is kovácsai voltak.
A mai napig nagy tisztelet övezi Kovalik Irénke nénit, iskolánk alapítóját.
Sokat tanulhatunk és tanultunk Irénke nénitől. Munkáját hosszú éveken át segítette igazgatóhelyettesként Herceg Ilike és Makkay Marika néni.
Köszönjük szépen áldozatos, sokszor nagyon nehéz munkájukat, nyugodt, gondtalan , boldog nyugdíjas éveket kívánunk. Irénke néni távozása után a kétezres években nagyon nehezen stabilizálódott az iskola, nehezen találtuk meg új igazgatónkat.
Nyírán András, Dóczi Jánosné, Novákné Radóczi Katalin, Kulhavi Gábor, Terstyánszkiné Zombori Viktória azon fáradoztak, hogy stabilizálják az iskolát.
Végül 2007-ben kialakult a mai vezetőség és azóta is stabil.
Egy városban nem lehet sikeres egy iskola a vezetők támogatása nélkül.
- Gazdik Istvánné, majd Kovács Antal , Gyál akkori tanácselnökei segítették, támogatták, hogy felépülhessen és zökkenőmentesen működhessen a két iskola .Később Gyimesi István lett a polgármester. Magam és elődeim nevében köszönjük az állandó érdeklődés az iskola iránt, hogy ott volt nagyon sok rendezvényen, hogy szeretett és támogatott minket.
Jó egészséget, békés, boldog nyugdíjas éveket kívánunk!
- Hálásan köszönöm jelenlegi polgármesterünknek, Pápai Mihálynak, alpolgármesterünknek, Nagy József Eleknek, és a képviselőtestületnek támogatását. Mindig fontosnak tartották, hogy a gyáli gyerekek méltó körülmények között tanulhassanak, korszerű oktatásban részesüljenek, és a város pedagógusai megbecsültek legyenek.
- Köszönettel tartozom dr. Hrutkáné Molnár Monikának, a Monori Tankerület igazgató asszonyának is.
Nem felejtem, és hálával gondolok rá, hogy hitt bennünk mikor nehéz helyzetben voltunk, elismerte munkánkat és kiválasztott arra az interjúra, ami elindította népszerűségünket!
Köszönöm, hogy hosszú éveken át segített és segít minket abban, hogy szépüljön iskolánk és hogy korszerű módszerekkel és eszközökkel taníthassuk diákjainkat.Egy sikeres iskola sosem elszigetelten működik.
A 40 év alatt arra törekedtünk, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki a város intézményeivel, óvodákkal, bölcsődével, civil szervezetekkel, nevelési tanácsadóval, családsegítővel.
A város általános iskoláival és a zeneiskolával érthetően különösen szoros az együttműködés.
Külön köszönöm Gazdikné Kasa Csillának, Juhász Idának, Ritecz Zsuzsinak, Kápolnási Andinak és Ormosné Surányi Katalinnak, ilyen jó vezetőtársaim voltak, hogy segítettük egymásnak, támogattuk egymást a kölcsönös bizalom és barátság jegyében. Megnyugtató érzés egy vezetőnek, hogy ilyen kollégáim vannak. Köszönöm !
A mai tantestület nagy részével évtizedek óta együtt dolgozunk. Tudjuk, kinek mi az erőssége, gyengesége, ki miben a legjobb, miben lehet leginkább számítani rá. Kialakult egy stabil vezetőség, kibővített vezetőség, akikkel mindent megbeszélünk, közösen döntünk és képviseljük a megbeszélteket.
A tantestület stabil, jó csapat.Mindenki teszi felelősségteljesen a dolgát. Magunkénak érzik az iskolát, sokat tesznek is annak sikeréért.
Az évforduló méltó megünneplése is közös szívügyünk, mindenki kiveszi a részét. Kiemelném azonban igazgató-helyetteseimet, akikre mindannyian számíthatunk , akik az iskolavezetésben mindig mellettem álltak, és állnak, önzetlenül, fáradhatatlanul.
Köszönöm szépen Baloghné Balogh Marika, Fekete Zoltánné Marsi Judit és Klauszné Anancsenko Nyina munkáját.
Negyven év. Emlékezzünk azokra a pillanatokra, melyen lelkünket örök bartókossá tették:
- gyönyörűen éneklő énekkarunkra, a Bokrocska kórusra
- Fantasztikus Alapítványi napokra
- milyen csodálatos évkönyvünk van
- aerobikosainkra
- amikor a Föld napján megbolygattuk a város nyugalmát mert élő láncként együtt mondtuk: Védd a Földet! Tiszta levegőt!
- tantestületi kirándulásokra
- Halter Gyuláné Kati, és Baloghné Marika iskolaújságára
- Márton napi felvonulásokra
- gyönyörű ünnepi műsorokra, szavalatokra
- Révfülöpi táborokra,… és sorolhatnám
Ezek az emlékek szépek kedvesek és arra gondolunk: Milyen jó is volt!
Köszönöm, hogy együtt ünnepelhettünk, és hogy hozzájárultatok iskolánk múltjához, jelenéhez, jövőjéhez!
Kívánom, hogy legyen még sok ilyen jubileum, sok közös pillanat, hogy a következő generáció is büszkén emlékezzen vissza erre a helyre!
…… és hogy ők is azt érezzék, ami mottónk lett:
BARTÓKOSNAK LENNI JÓ! Boldog 40. évfordulót kívánok mindannyiunknak! Boldog szülinapot Bartók Iskola!
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. március 31., hétfő 00:00
40. jubileumi gála
Egy olyan különleges esemény, különleges pillanat részesei voltunk iskolánk 40. jubileumi gáláján, mely nemcsak az iskolánk múltját, hanem jelenét és jövőjét is ünnepelte.
Iskolánk születésnapi gálájának délutánján egy szép közös emlékezésre invitáltuk meghívott kedves vendégeinket,volt kollégáinkat, diákjainkat, szülőket, közönségünket, hogy legyenek részesei a 40 év örömünnepének.
Ez alkalomból volt és jelenlegi tanítványaink előadásait láthattuk.
Ezúton is köszönjük szépen nekik, hogy elvállalták a felkérést és megtisztelték rendezvényünket. 
Ez adott inspirációt az 5. c osztálynak és felkészítő tanáruknak Zsigmondné Fülöp Ilonának , hogy a színpadon bemutassák nekünk azt a dalt,… kicsit másképp.
A sors úgy hozta, hogy Német Klára: A humán tárgyak szeretetével a színészet, míg testvére Dóra a jog felé vette útját.
Német Klára előadásában József Attila- Magad emésztő című versének szuggesztív előadásával varázsolta el a hallgatóságot.
A duó másik fellépője Perci Tamás volt.
A matematika is az erőssége volt. A Bolyai Matematika területi Versenyen Ócsáról: I. helyezést hozott el. Emellett sikeresen szerepelt a Zrínyi Ilona területi matematika versenyen, ahol a több száz induló közül a 6. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Koszticsák Angelika volt. Tanulmányait az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium természettudományos tagozatán folytatta tovább, természetesen felvételi nélkül, hiszen matematika írásbeli felvételijét 100 %-ra, 50 pontosra írta meg. Jelenleg az ELTE programtervező informatikus szakára jár.
S hogy most mivel lépett színpadra ez a két tehetséges ifjú ? Énekeltek:
Bajdázó zenekar: Lekapcsolom a villanyt a fejemben…
Gitáron kísért: Ácsné Földi Judit,
valamint: Mitch Leight-JOE Darion-Blum Tamás: Az elérhetetlen álom című szerzeményből. Részlet a La Mancha lovagja című musicalből. Az előadó: Perci Tamás volt, melyet Staber Patrick zongorán kísért.
Az Operaház fantomja musical feldolgozott zenéjére aerobikozott először, egyben és utoljára az a 103 gyermek az iskolai SZMK BÁL zárószámaként. Most újra erre a zenére készült egy új koreográfia, melyet a 7.a osztály tanulói adnak elő. Felkészítő tanáruk: Béky Ari volt.
-De felelt a jó tanuló is, akit Buzály Kevin alakított érzékletesen. Kevin mindene a színház és nem csak nézőként, hanem - bár még csak nyolcadikos-, diákként tehetséges, ígéretes szereplője a Turay Ida Színház Tamási Áron VITÉZ LÉLEK előadásának is. Felkészítő tanáruk Baloghné B Mária volt.
Művészeti vezető -koreográfus Könczei Árpád, művészeti munkatárs - táncoktató Plugor Judit volt.
Kiss Tamás kollégánk és a már elballagott osztálya, a tavalyi nyolcadik a.
Iskolánk kiemelten a szívén viseli az informatika oktatást. A magas színvonalú informatika oktatás megalapozása a Bartók iskolában Reegen Frigyes és Kármán Pál tanárok nevéhez fűződik a 2000-s évek elején. A szülői igények hatására, Kármán Pál és Béky Imre tanárok közreműködésével indult el az emelt szintű informatika oktatás 2006-tól. Ekkor a gyerekek jelentkezés alapján kerültek be az első tagozatos osztályba.
Tanulóink folyamatosan vettek részt különböző szintű versenyeken. Kezdetben a Pest megyei informatika verseny jelentett lehetőséget a megmérettetésre. Egyre jobb eredményeket elérve fejlődtek gyermekeink. Volt év, amikor a lehetséges öt verseny kategóriából hármat bartókos nyert.
2003-tól induló Kozma László Országos Informatika Verseny jelentett komoly versenyzési lehetőséget tanulóink számára, ahol jelentős eredményeket sikerült elérni, amit később láthatnak. Emellett a megszokott városi és kistérségi versenyeken értünk el jobbnál-jobb eredményeket.
Keresve a lehetőségeket több iskolával és középiskolával is felvettük a kapcsolatot a fejlődés érdekében. Tanulóink nagy számban tanultak, tanulnak tovább az informatika vagy a média világába. Volt olyan év, hogy a nyolcadikos tagozatos tanulóink 60%-a ebben az irányban folytatta tanulmányait.
A céliskolák a Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Technikum,
Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Technikum, a Budapesti Gazdasági Szakképzési centrum Pestszentlőrinci Technikum, illetve a Pogány Frigyes Technikum, lettek, a teljesség igénye nélkül.
Több volt tanítványunk azóta főiskolát, egyetemet végzett vagy éppen végez.
Az igényeknek és a fejlődésnek megfelelően modernizáltuk a tanmeneteinket és bekerült az oktatásba a robotika. Ennek bevezetése során a médiában többször szerepelt az iskola a Williams tv-ben, az M5 Novum műsorában illetve az M1 Iskolapad című műsorában is. A modern digitális kultúra tantárgy oktatása során a mai gyerekeink bátran használják a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőséget, amellett, hogy a megszokott irodai alkalmazások használata és a képszerkesztés is a tananyag része maradt.
Az informatika tantárgy sokrétűen beépült iskolánk életébe. Legyen az a Digitális témahét, akár beadandó feladatok, online megoldó-gyakorló feladatok különféle oktató platformokon: redmenta, tankocka használatában. Tanórai előadások támogatása bemutatókkal, laptopok, tabletek tanórai használata. /Ehhez a pedagógusainknak is fel kellett zárkóznia a kor kihívásait vállalva./
A digitális ismeretek jelentőségét a 2021-es Covid járvány idején kialakult online oktatás is igazolta. Ma az informatikai ismeretek nélkül szinte lehetetlen a munka világában a létezés.
Ehhez nyújt iskolánk biztos alapokat a tagozatos és nem tagozatos diákjainknak egyaránt.
Nagyon szépen köszönjük Veres Sándor a gálán készült fotóit!
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:
2025. március 31., hétfő 00:00
Tavaszi fotózás
Kedves Szülők!
A tavaszi fotózásra a QR-kódon keresztül tudnak jelentkezni. Minden hasznos információ a plakáton:
Kategória:
Hírek és Események
Címkék:



