Bemutatkozás – Bató Tiborné (Zsóka néni) 2000-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán, majd 3 év tanítás és másik 3 év más területen való munkálkodás után a három gyermekem főállású anyukája lettem (akik azóta már gimnazisták, családommal Ócsán élünk). 2017-ben tértem vissza a tanításhoz a Gyáli Bartók Béla Általános Iskola kötelékében, ahol 6 évig napközis tanító néniként igyekeztem több osztály és pedagógus munkáját segíteni, miközben folyamatosan tanultam és hasznos tapasztalatokat szereztem. Az évek alatt elvégzett tanfolyamok, továbbképzések szintén hozzájárultak ahhoz, hogy színesebbé, érdekesebbé, és mindenekelőtt szakmailag megalapozottá tehessem a gyerekek között végzett munkámat. Fontosak számomra a hagyományos értékek, mint pl. a család, szeretet, tisztelet, egymás megbecsülése, egymásra való odafigyelés, őszinteség, becsületesség, bocsánatkérés, a konfliktusok építő módon való rendezése. Ezek mellett a természet megismerésére, szeretetére, védelmére, valamint a testi-lelki egészség megőrzésére is igyekszem felhívni tanítványaim figyelmét, jó példákat bemutatva előttük. Szeretek olvasni, kirándulni, kézműveskedni, logikai fejtörőket, rejtvényeket megoldani. Az elmúlt tanévben Észpezsdítő szakkör keretében játékos formában igyekeztem a gyerekek logikáját, problémamegoldó gondolkodását fejleszteni. Fontosnak tartom a szülőkkel való jó kapcsolat kialakítását és a nyílt, egyenes kommunikációt, hiszen a gyermekek közös kincseink, csak az összehangolt, következetes nevelés, tanítás hozhat biztos és biztonságos fejlődést, örömteli iskolás éveket, és végül az életben való sikeres helytállást. A 2023-24-es tanév nemcsak a gyerekek számára, hanem számomra is kihívás lesz, aminek sikerességéért együtt fogunk megdolgozni. Szeretettel várom leendő első osztályos tanítványaimat!